A röntgenfilm használata és tulajdonságainak meghatározása megköveteli az érzékenységmérő alapos megértését. A szenzitometria a film fényképészeti tulajdonságait és mérési módszereit vizsgálja. Szigorúan meghatározott feltételek mellett a fényképészeti réteg sűrűsége (vagy sötétsége) az expozíciótól függ. Az expozíció az emulziót érő sugárdózis, nevezetesen az intenzitás (I. szimbólum) és az expozíciós idő (t szimbólum) kombinációja. A szenzitometriában az expozíció és a sűrűség (It) közötti összefüggést az úgynevezett karakterisztikus görbék vagy denzitometriás görbék mutatják meg.
Optikai sűrűség: Amikor fényképező filmet helyezünk egy megvilágított képernyőre és megfigyeljük, a kép különböző fényerősségű területekből áll, az előhívott emulzió helyi optikai sűrűségétől (ezüstszemcsék számától) függően. A sűrűséget (D) a beeső fény (Io) és a filmen átbocsátott fény (It) arányának 10-es bázisához viszonyított logaritmusként definiáljuk, így: D=log (Io/It). A sűrűséget denzitométerrel mérjük a következő részben leírtak szerint. A hagyományos fóliákon végzett ipari sugárzási vizsgálat 0 és 4 közötti sűrűségtartományt fed le, ami 10 000-es tényezőnek felel meg.
Kontraszt: A kép kontrasztja a kép és a szomszédos háttér közötti relatív fényerő.
A röntgenfilmen látható két D1 és D2 sűrűség kontrasztja a közöttük lévő sűrűségkülönbség, és gyakran "radiológiai kontrasztnak" nevezik.
A filmkontraszt vagy az emulziókontraszt egy viszonylag homályos kifejezés, amely egy adott film belső összkontrasztját írja le. Ha egy emulziótípus a legnagyobb képkontrasztot mutat, a filmet "nagy kontrasztúnak" vagy "keménynek" nevezik. A film kontrasztjának mérésére a "film gradiens" kifejezést használják, a GD szimbólummal. A D utótag azt a sűrűséget jelöli, amelynél G mérik.